Sokat költünk autópálya e-matricákra 2015-ben

A tavalyi évhez viszonyítva idén az első nyolc hónapban a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. összesen 8.69 millió db e-matricát adott el, mintegy 45,4 milliárd forintért. Az állami társaság bevételét ez láthatóan 10 milliárd forinttal növeli a 2014-es azonos időszakhoz képest, amikor 35,5 milliárd forintnyi matricát értékesítettek. A NÚSZ közlése szerint,

Ütemre áll meg a szív

Európai díjesővel jutalmazott műremek, amely ellentétes utakon futó életeket firtatva juttat el minket, no és persze skizoid hajlamú hősünket egyfajta szimbolikus újjászületéshez. Nagyvárosi rohanás az alvilágtól a “fel-világig”, életen és halálon át. Kiszámíthatatlanul és “véletlenszerűen”, akárcsak mint egy zaklatott szív dobbanásai. Halljunk is meg végre valamit általuk! Sötét lakásbelső tárul

Utazás Máltára

Idegen országba érve mindig sokat számít, milyen benyomást kelt bennem az első épület, ami az utamba kerül. Máltán a repülőtér vajszínű boltíves fogadóépületét pillantottam meg először, s az volt az első gondolatom: milyen kicsi! Aztán eszembe ötlött, hogy kicsi maga az ország is. A szigetország alapterülete háromszáztizenhat négyzetkilométer, és lakosainak

Utolsó mentsvár

A magáncsőddel kapcsolatban meglehetősen sok bizonytalan és megbízhatatlan információ kering az interneten. A következőkben megpróbáljuk hitelesen bemutatni ezt az intézményt. A magáncsőd lényege, hogy mentsvárat kínáljon azoknak, akik szinte reménytelen helyzetbe kerültek – az utolsó előtti pillanatban. A teljes csődöt az jelenti, ha egy adós fizetésképtelenné válik, és egyszerűen nem

Az 1960-as évek divatjának áttekintése

A hatvanas évek korszaka elsöprő változást hozott a társadalomban, politikában és kultúrában is, a fiatalság minden eddiginél nagyobb szerephez jutott. A divat a popzenével együtt Nagy-Britannia egyik legfontosabb exportcikkévé nőtte ki magát. Az amerikai média nem mást sugallt, mint hogy a tehetséges fiatalok bármit elérhetnek és joguk van a boldogsághoz,

Ütközések

Nap mint nap kerülünk olyan helyzetekbe, amikor társunkkal, környezetünkkel összeütközésekbe keveredünk. De van, amikor a nem létező véletlen következtében fonódik össze életünk, eddig számunkra idegen emberekével. Bár stílusosan autós ütközéssel kezdődik, és azzal is ér véget a mozi, ennek ellenére korántsem ennyire egyszerű a történet. Az Ütközések cselekménye egyszerre nyolc

2014-ben eldöntik a választást a határon túli magyarok?

A jelenlegi számadatok alapján már csaknem biztosan elmondható, bár a külhoni magyarságnak beleszólása lesz ugyan a választási eredményekbe, azonban összességében a határon túli magyarok szavazata nem lesz elegendő a választások eldöntéséhez. Igaz ugyan, hogy 2013 augusztusában a magyar állampolgársági vizsgát letevők száma elérte a félmilliót és további 100 ezren igényelték

A kiemelt költségvetési irányzat

Nem sokan tudják, de amikor az adó 1%-ának felajánlásáról szóló nyilatkozatot megteszik, tulajdonképpen nem is egy, hanem rögtön 2% felajánlásáról dönthetnek. Persze a törvényi szabályozásnak köszönhetően ez mégsem 2%, hanem 1+1%, hiszen az adó második 1%-át nem lehet akármilyen szervezetnek adni. Dönthet úgy az adózó, hogy egyháznak adja a második

Az időjós – The Weather Man

Üdvözlégy, Amerika! Gore Verbinski legújabb remekében egy leharcolt időjós küzd meg saját bejáratú démonjaival az amerikai álomvalóságban. Az idők végezetéig boncolgatható, nagyhatalmi jelentésnélküliség témájával találkozunk e szatirikus alkotásban is, mely külön műgonddal jár el azért, hogy a tudatlan lelkeknek is fényt vigyen az elméjébe. Szimbólumok és azok magyarázatai rétestészta-szerűvé nyújtva.

Magán egészségbiztosítások

Ma Magyarországon a lakosság nagy része nem elégedett az állami egészségügy nyújtotta szolgáltatásokkal. Egyre több biztosító társaság jelenik meg magán-egészségbiztosítási konstrukciókkal. A 2012. január 1-től életbe lépő adóváltozások jóvoltából a munkáltatók adómentesen vásárolhatnak egészségbiztosítási szolgáltatásokat a munkavállalók részére. Az ezen szolgáltatásokat igénybe vevőknek nem kell várólistára kerülniük vagy sorba állniuk

« Older Entries