Apalap blog

Nem sokan tudják, de amikor az adó 1%-ának felajánlásáról szóló nyilatkozatot megteszik, tulajdonképpen nem is egy, hanem rögtön 2% felajánlásáról dönthetnek. Persze a törvényi szabályozásnak köszönhetően ez mégsem 2%, hanem 1+1%, hiszen az adó második 1%-át nem lehet akármilyen szervezetnek adni. Dönthet úgy az adózó, hogy egyháznak adja a második 1%-át, vagy pedig az úgynevezett kiemelt költségvetési előirányzatok közé tartozó programok valamelyikét részesíti előnyben.

Az egyházak (jelen pillanatban) 31 résztvevős listájával szemben a kiemelt költségvetési előirányzatok közül jóval egyszerűbben választhat az adózó, tekintve, hogy mindössze a Nemzeti Tehetség Program szerepel a kiemelt költségvetési előirányzatok között – a kiemelt költségvetési előirányzatot a mindenkori magyar kormányzat határozza meg az aktuális év költségvetésében, a 2013-as költségvetésben csak a Nemzeti Tehetség Program szerepel, mint kiemelt költségvetési előirányzat.

A Nemzeti Tehetség Programot támogatók egy határokon átívelő tehetséggondozó és fejlesztő hálózatot támogatnak. A magyar állam 2008-ban emelte állami szintre a magyar tehetségek támogatását, ennek köszönhetően mára már több mint száz olyan alapítvány, intézmény, vagy szervezet tartozik a Nemzeti Tehetség Program felügyelete alá, amely meghatározott minőségi keretek között foglalkozik a tehetséges magyar fiatalokkal.

A személyi jövedelemadó második 1%-ának felajánlásával lehetőség nyílik arra, hogy a tehetséges magyar fiatalokat is támogassa az adózó. Határokon átívelő, több generáció életét meghatározó és boldogulását segítő kezdeményezésről van szó, amihez nem elég pusztán az állami szerepvállalás, civil felajánlásokra is szükség van a sikeres működéshez.