Apalap blog

1909-ben járunk, egy kispolgári család házában. Pertics Jenő és felesége, Aranka kiadják egyik szobájukat egy náluk jóval fiatalabb minisztériumi alkalmazottnak, Kálmánnak. Látva ezt a helyzetet eleve biztosak vagyunk benne, hogy a konfliktus az Aranka- Kálmán- kettős kapcsán fog kirobbanni. Ez a gyanúnk be is igazolódik, mikor a bérlő szájából elhangzik a(z önleleplező) vallomás: "Ne bőgj itt a fülembe, mert megőrülök! Az a halott az én gyermekem!". Csáth Géza drámájának történetében nincs semmi meglepő: nem döbbenünk meg, mikor a színpadon egyértelművé válik, hogy Janika nem Jenő és Aranka, hanem Kálmán és Aranka fia. A "titok" kimondása után a darab kérdése, hogy mit kezd a helyzettel a felszarvazott férj: válik-e, vagy együtt marad a család? Ez utóbbi esetben mennie kell-e Kálmánnak, vagy sem?

 

Egy ennyire statikus történetet nem egyszerű feladat színre vinni: mit kezdjen a rendező azzal a helyzettel, hogy az egész darabban gyakorlatilag egyetlen dolog halad előre: a címszereplő betegsége? És az is csak az első háromnegyed órában… Könnyebbséget jelenthet, ha a dráma karaktereit a szerző mélyen, összetetten megírta- ehhez pedig nagyon értett Csáth. Jelen művének központi karaktere Pertics Jenő; a gyáva, nevetségességig gyerekes férj; aki, mint maga mondja, rég leszokott az érzésekről. Az sem tűnik már fel neki, hogy felesége személyében nő fekszik mellette az ágyban; a megcsalást, magát nem tartja nagy ügynek. Az egész élete rutin és megszokás; de a helyett, hogy ettől frusztrált lenne, kifejezetten kényelmesen érzi magát a bőrében. A Jászai-díjas Czintos József játéka a figura tehetetlenségét és mulyaságát hangsúlyozza; néha túlkarikírozva e kettő, és teljesen figyelmen kívül hagyva más jellemvonásait. Az előadás legkifogásolhatóbb része is az ő nevéhez fűződik: Janika halála, és Kálmán vallomása után egy legalább tíz perces monológ arról, hogy mit tegyen, mit ne tegyen, mi legyen a történtek után. Ez a rész kifejezetten unalmas. Az, hogy a nézőnek ennyi időn keresztül egyetlen színészt kell néznie; fárasztó. A figyelem annál is inkább elkalandozik, hogy Czintos játéka nem elég erős ahhoz, hogy elvigyen a hátán egy ilyen monológot. Ennek fő oka nagy valószínűséggel az imént említett, nem feltétlenül helyesen megérzett és érzékeltetett karakterjelleg; és e téves értelmezés megjelenítésének eszközei, elsősorban a hang: Czintos mintha nem a szerepet, hanem a szerep paródiáját játszaná, és ezt főként hangjának idióta, gyerekes elváltoztatásával teszi.

Pertics Jenő monológja alatt ráadásul mindvégig a színpadon tartózkodik a Kovács György- díjas Rappert Gábor által megformált Kálmán. Ettől még irritálóbb a jelenet; hiszen ott van benne egy másik színész, egy másik szereplő is, aki azonban mindvégig statisztaszerepre kényszerül. Nem csak olyan értelemben, hogy egy helyben ül, és alig pár szót szól, de arcjátéka sincs; ettől olyan érzésem van, mintha a színész vagy elfelejtette volna, hogy jelen kéne lennie; vagy egyszerűen sztrájkolna, nem érdekelné, hogy nem csak egy pihentető ücsörgés céljából jött fel a színpadra.

Persze lehet, hogy mindez nem Rappert hibája; hanem a rendező, Bérczes László ilyennek képzeli Boér Kálmánt. A barátját átverő, annak feleségét elhódító fiatal férfi meg sem próbálja megvédeni magát; egyetlen szót sem szól annak érdekében, hogy ne kelljen elhagynia a házat, mikor a nővel folytatott viszonya, és a közös gyermek ténye napvilágra kerül?! Furcsa elképzelés, nem logikus és életszerű; nem illik az egyébként hétköznapi, realista kontextusba.

Perticsné Aranka szerepében a Poór Lili - díjas színésznőt, Lőrincz Ágnest láthatjuk, akire Bodor Judit jelmeztervező gyönyörű ruhákat álmodott. Lőrincz egy méltóságteljes, elegáns úrinőt tár elénk. Ezt a karaktert a színésznő kimért, lassú mozdulatokkal és beszéddel dolgozó alakításán kívül a remekbe szabott, csipkés- szűk ruhák tovább árnyalják. Jellemző, hogy az előadás egyáltalán nem színes: a díszlet, s a legtöbb szereplő jelmeze halvány barna, zöld, fehér, fekete, vagy matt rózsaszín. Aranka azonban Janika halála előtt égővörös ruhában van; ami egyértelmű, látványos, és jól megtalált célzás a nő szenvedélyességére. (Ez alatt nem csak a férj öt éve tartó megcsalását; hanem önmagában az érzésekre, élő kapcsolatokra való igényét is érteni kell- v. ö. mindezt Pertics emocionális igénytelenségével.)

A címszereplő kisfiút, Janikát egyszer sem látjuk a színpadon - ekkor juthat először eszünkbe Ibsen "A vadkacsa" című műve. A címszereplő itt is, ott is szimbólum: ráadásul ugyanazt szimbolizálják: a változás, változtatás lehetőségét. E szimbólum- mivolt miatt kiváló rendezői döntés, hogy Janika egyszer sincs színpadon az este folyamán.
Érzékletes, hogy Csáthnál az új, más élet szimbóluma megsemmisül: és valóban, a kisfiú halála csak egy pillanatra kavarja fel az állóvizet, végül minden ugyanúgy folytatódik tovább.

Az előadás legélvezetesebb jelenete a szakácsnő (László Zita), és a cseléd (Csiki Orsolya) beszélgetése a haláleset után. Bár a "pletykálkodó cseléd" ezerszer megírt, megszokott, és eljátszott figura; az, hogy jelen esetben e kissé elfáradt típusjelenetet egy kisfiú halálát követően látjuk, abszurddá; ennél fogva különlegessé teszi azt. Az este talán legbravúrosabb pár másodperce, amikor a néző nem tudja eldönteni, hogy a szakácsnő, és a cseléd sírnak, vagy nevetnek-e - majd ráadásul kiderül, hogy az utóbbi.

Az olyan apró, de fontos, a karakterek árnyalását szolgáló momentumokra is szívesen emlékszem vissza; mint pl. ahogy Kálmán orra előtt állandóan bezárják Janika szobájának ajtaját; vagy ahogy Aranka minden ételbe beleeszik, csak úgy, kézzel, cseppet sem úrinő módjára… Kevésbé kellemes emlék a már említetteken kívül az a jelenet, amikor Jenő Kálmán elé hordja a gyerekjátékokat, és egyéb tárgyakat, amiket az vett nekik. Ez a jelenet egyszerűen nem hiteles, túl van karikírozva. (Így már nem nevetséges, hanem szánalmas.)

Furcsa, nem feltétlenül a legjobban megírt darabból furcsa, nem feltétlenül a legjobban megrendezett előadás a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatáé. Sokszor, egy- egy villanásnyi időre a rendező és a színészek kvalitásait bizonyító, nagyon jó színházi élmény; de a végére valahogy nem áll össze a kép…